Szomszédos népek és kultúrák

Az uráli népek a Kr. e. IV. évezredben a Közép- és Dél-Urál vidékén éltek. A finnugorok és a szamojédok nyelve Kr. e. 10000−8000 körül alakult ki. Valószínűleg az éghajlatváltozás következtében − mivel élőhelyük elmocsarasodott, és újat kellett keresniük − Kr. e. 2600−2100 körül felbomlott a finnugor nyelvcsalád, a finn és ugor törzsek szétválása Kr. e. 2500-ra tehető. Az obi-ugorok őshazáját Nyugat-Szibériába helyezik. Az ugor nyelvcsaládtól Kr. e. 1000−500 körül váltak el az ősmagyarok, akik a Tobol és az Irtis folyók között éltek.

Az őshaza helyét illetően több elmélet is született.

László Gyula neves őstörténet kutató Őstörténetünk című könyvében életföldrajzi vizsgálatait is bemutatja, amelynek során arra a következtetésre jutott, hogy az uráli őshaza meghatározásában a nyír- és a fenyőfa, valamint az éger meghatározó szerepű. Ezek a fák Európában csak a Rigától Okáig elterülő vidéken fordultak elő az uráli együttélés korában, ezt pollenvizsgálatokból tudják. A közép-európai vegyes lomberdő fáinak elnevezései csak a nyugati finnugor nyelvekben fordulnak elő, a nyelvcsalád keleti ágában csak a tajga fáinak nevei találhatók meg (http://finnugor.elte.hu/?q=VJfgrostortreg2). Így világossá vált, hogy az őshaza nem a Volga vidékén volt, ahová a nyelvészek helyezték.

Kr. e. 500 körül a Volga és Urál közti térségben éltek, ezt a területet hívjuk Magna Hungariának, ekkor már másfél ezer éve váltak el legközelebbi rokonaiktól. Az önálló magyar nyelv kialakulása Kr. u. 1−5. századra tehető. Magna Hungariában a VIII. századig éltek. Az első ismert magyar fejedelem, Levedi vezetésével délnyugati irányba vándoroltak, így a kelet-európai sztyeppe népei közé kerültek az ősmagyarok. A sztyeppén a török eredetű népek uralkodtak: a hunok, az onogurok (bolgárok), a kazárok. A magyarság onogurokkal való kapcsolatát jelzi a magyar nép külső megnevezése (Hungarian, Hongrois, Ungarn).

A nyugatra vándorló ősmagyarság a Kazár Kaganátus szomszédságába került, a kettős fejedelemség intézményét tőlük vette át. (A törzsek élén a főfejedelem: kende/kündü állt, a tényleges hatalmat gyakorló vezér a gyula volt.) 840 körül az ősmagyarok kazár fennhatóság alá kerültek, Levedi kazár feleséget kapott. Levédia lehetett a fejedelem szállásterülete vagy a teljes ősmagyarságé is, ez nem tudható biztosan.

Az ősmagyarság 830−850 körül Etelközbe (folyóköz) vándorolt, a Don és a Duna közé, fejedelmük Álmos, majd Árpád volt. A Kazár Kaganátustól való függetlenedési törekvések és a besenyő törzsek folyamatos támadása miatt vándorolt nyugatra a magyarság.