Szomszédos népek és kultúrák

A Kárpát-medencét minden oldalról hegyek szegélyezik, nyugaton az Alpok, északon, keleten és délen − körülbelül 1500 km hosszan − a Kárpátok, délen pedig a Dinári-hegység. A Kárpátok legmagasabb pontja a 2655 m magas Gerlachfalvi-csúcs a Magas-Tátrában.
Mintegy 4000 m mélyen a Zágrábot, Kulcsot (Dunaújvárostól északra lévő falu) és a Hernád folyót összekötő képzeletbeli vonalnál ütközött össze több tízmillió évvel ezelőtt az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez. A két szárazföldi lemez közötti tengerfenéken több ezer méter vastagságú üledék halmozódott fel. Gyűrődéssel kiemelkedett az Eurázsiai-hegységrendszer – azon belül a Kárpátok –, és a medencebelső egyre süllyedt. A változást vulkáni működés kísérte. A tenger beltóvá zsugorodott, majd feltöltődött. A jégkorszak idején már erre kanyargott a Duna és a Tisza. Medrüket állandóan változtatva, ma ivóvizet adó kavicsteraszokat, hordalékkúpokat alakítottak ki.
A jégkorszak idején a Kárpátok útját állta a jégtakaró terjeszkedésének, de a hideg szelek tundrává változtatták a Kárpát-medence nagy részét (Rácz, Szilassi, Szlukovényi 2009: 6−7).
A mai Romániában a Keleti-Kárpátok vulkáni utóműködésének köszönhetően több ezer szénsavas forrás tör fel a hegységek lábánál, ezeket savanykás ízük miatt borvíznek nevezték el.